Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember, aki imádott olvasni. Falta a könyveket egyiket a másik után, nem volt megállás: amint befejezte az egyiket, következett a másik. Ahhoz azonban, hogy az olvasás iránti vágyát mindig ki tudja elégíteni, folyamatosan gondoskodnia kellett az utánpótlásról. Persze tudta ő, hogy a könyvtár nagyon csodálatos, ám mégis azt szerette, ha a szívének oly kedves olvasmányai ott sorakoztak a csodás könyvektől roskadozó könyvespolcain.
Ebben tökéletesen segítségére volt a Mai-Könyv.hu webshopja, ahol regények egész garmadája várt türelmesen arra, hogy emberünk kiválassza, és a virtuális kosarába téve megrendelje a következő adag olvasmányt. Aki rendelt már könyvet, az tudja, mennyire mámorító érzés látni a hosszú listát, mit sem törődve a fizetendő végösszeggel. Eddig minden olyan, akár egy mesében, igaz?
Akkor most jöjjön a fordulat!
A megrendelt könyveknek ugyanis valahogy el kellett jutnia molyunkhoz, aki persze nappal úgy élt, mint bármelyik másik “rendes” ember, vagyis dolgozott. Persze azt leszámítva, hogy nála mindig lapult egy-két könyv, és munkába menet és jövet is olvasott, és akkor is olvasott, amikor a nyomtatónak be kellett melegednie. Meg akkor is, amikor a többiek harsány nevetések közepette ebédeltek. Ő ugyanis inkább a könyvét bújta.
Egészen addig, amíg meg nem csörrent a telefonja. Ismeretlen szám volt, nem volt benne a névjegyzékében, de természetesen felvette. Múltkor is milyen jó volt, amikor felvette, hiszen az alsó szomszéd volt az, és szólt, hogy a teraszon kint felejtett könyve leesett, és ha továbbolvasná, akkor nála kell, hogy keresse.
Ez a hívás azonban más volt. Egy hadaró férfihang dörgedelmesen zúgott ki a hangszóróból: “A futár vagyok, meghoztam a csomagot.” Molyunk azonnal lesápadt, a könyv kiesett a kezéből, szabadkozott, elnézést kért, nincs otthon, dolgozik, majd öt után, de siet, vissza tud jönni? Talán a Durrell családot támogató Spiró el tudta volna intézni, csendes molyunknak azonban beletört a bicskája. A hőn áhított csomag egyre csak távolodott tőle, mint egy héliumos lufi, ami elszabadult, és belevész a végtelenbe.
Egy igazi molytól senki sem veheti el a könyveit!
Bár eleinte nagyon csüggedt, és lógó orral indult haza emberünk, mire hazaért, már felvértezte magát, és úgy határozott, a tettek mezejére lép.
A kedvenc könyváruháza szerencsére csomagautomatába is szállít, és bár ő maga nem a modern kütyük mestere – nem véletlenül nincs neki e-könyv-olvasója sem, – mégis úgy döntött, egy próbát megér.
Happy end, avagy a csodákat rejtő kis ajtó kitárul!
Az újraküldés után nem volt más teendője, mint elsétálni a kedvenc ABC-jéhez, és ott bepötyögni a hat számjegyet tartalmazó kódot. Nem volt ezzel semmi baj, kényelmesen elsétált, amúgy is menni akart boltba, elfogyott a teája is meg az olvasás közben előszeretettel rágcsált pisztáciája is.
Amikor aztán végre kitárult a kis csomagautomata-ajtó, főhősünk diadalittasan kivette a pakkot, és indult haza olvasni, és máig is olvas, ha meg nem halt.
