Teljesen más módszer és logika alapján kell hirdetünk B2B-ben, mint B2C esetén. Nem beszélve arról, hogy folyton változnak a trendek, idővel újabb és újabb taktikák látnak napvilágot. Éppen ezért ebben az írásunkban hozunk néhány hasznos tippet, amelyek a segítségedre lehetnek.
Ismerj meg néhány idei hirdetési trendet!
A B2B marketing során a PPC szakértők jelentős hányada a konverzióra helyezi a hangsúlyt. Ennek hátterében általában az áll, hogy gyakran hajlamosak úgy vélekedni, hogy ebben a szektorban “droidokat” igyekszünk bevonzani, holott ők is hús-vér személyek, s ahogyan telik az idő egyre több olyan is akad közöttük, akik vizuális tartalmakon cseperedtek.
Érdemes az eszünkbe vésni, hogy a B2B vásárlók is emberek. Ebből máris következik, hogy nyugodtan használhatunk videókat márkaépítés céljából. Azaz a PPC keret egy bizonyos százalékát elkülöníthetjük erre.
A következő tippünk, hogy a Performance Max kampányok B2B-ben ugyanúgy megállják a helyüket, hiába állítják sokan az ellenkezőjét. Persze ehhez olyan szövegek, képek és videók szükségesek, de ha sikerül a megfelelő beállításokat elvégezni, komoly eredményekre számíthatunk.
Az elköteleződés kiépítése hosszabb folyamat
Gyakori hiba leginkább a kisebb B2B cégeknél, hogy landing page-ekre tervezik a hirdetéseket, holott az elköteleződés nem egylépcsős, mint például B2C esetében (igazság szerint már itt sem). Amennyiben tehát nem érkeznek a leadek az ütős landing oldal ellenére sem, célszerű szétosztani a keretet és top-funnel, valamint mid-funnel tartalmakra hirdetni a landing page-ek helyett.
Fontos megértenünk, hogy a piaci szereplők eltérő elköteleződési fázisban vannak, ebből kifolyólag különböző tartalmakra harapnak rá. Akadhat közülük olyan, aki csak informálódna, de megjegyzi a céget egy érdekes bejegyzés vagy hasznos e-book miatt, majd később lead válik belőle.
Hogyan növelhető a konverziós arány?
Nem újdonság B2B-ben, hogy minél több landing oldalt tervezünk, annál több leadre számíthatunk, hiszen így perszonalizálható a kommunikáció, ez pedig növeli a konverziós arányt.
Természetesen minden vállalkozásnál nem oldható meg, hogy akár 40 landing oldalt hozzunk létre, de már az is sokat segíthet, ha egy termék vagy szolgáltatás esetében 3-4 változatot kipróbálunk.
Utolsó tippünk
Érdemes az e-mail listánkat kihasználni a PPC célzáshoz, ez nem olyan bonyolult, mint elsőre hisszük, ugyanis sok AI-alapú hirdetési formátum esetében megoldható, hogy feltöltsük a meglévő listánkat.
A jó hír, hogy az AI betanítható, azaz ha valaki feliratkozik máris hozzáadódik a listához, ami még pontosabb célzást eredményez, de persze leiratkozáskor automatikusan kikerül ebből, ily módon automatizálható.
Mivel egyre nehezebb a leadek gyűjtése, kétségtelen, hogy fontos megismerni az aktuális hirdetési trendeket, azonban létezik még egy okos megoldást, ha megbízunk egy profi online marketing ügynökséget, például a 7Blogot.