Ma már az iparág legnagyobb szereplő is úgy gondolják, hogy a készpénz napjai egyszerűen meg vannak számlálva a gasztro szektorban. A technológiai fejlesztési lehetőségek száma folyamatosan növekszik, a vendéglátóhelyek digitalizációja pedig felgyorsult, a vásárlói elvárásokról nem is beszélve.
Állandó a folyamatos változás
Talán így lehetne a legjobban összefoglalni azt, ami a vendéglátóiparral az elmúlt 3-4 évben történt. Ez egy igazán megterhelő időszak volt, amely során meg kellett küzdeni a koronavírus-járvány okozta korlátozásokkal, bezárásokkal, a háború miatt fellépő energiaválsággal, ennek tetejébe megérkezett a munkaerőhiány, valamint az élelmiszerárak is folyamatosan növekedtek. Egy ilyen helyzetben kellene megoldani azt, hogy a vállalkozások több profitot termeljenek. Ezért is van szükség olyan okos megoldásokra, mint a Bizpay által kínált Worldline szolgáltatásai, amelyekkel a fizetési folyamatokat lehet még hatékonyabbá, gyorsabbá és megbízhatóvá tenni.
A digitalizációnak rengeteg előnye van. Akár egyfajta hatékonyságnövelő eszközként is lehet rá tekinteni, ami nagymértékben hozzájárul a gasztrovállalkozások fejlődéséhez. Ma már szinte gyanúsnak számít az, ha valahol csak készpénzt fogadnak el, árulkodó jel lehet, hogy valami nem tiszta. A kártyás fizetés napjainkban alapelvárássá vált, nem egyszer tapasztalhatunk olyat a mindennapokban, ha valahol nem lehet bankkártyával fizetni, akkor a vásárló inkább kifordul az üzletből. A készpénz valószínűleg sosem fog teljesen eltűnni, de a szerepe szinte a minimálisra fog csökkenni.
Rengeteg olyan fesztivál, koncert, esemény van, ami teljesen készpénzmentes. Egyre több olyan vendéglátóipari egységgel is találkozhatunk, ahol csak bankkártyás fizetés érhető el. A vásárlók is megszokták ezt a lehetőséget és az üzemeltetőknek is ez éri meg a legjobban.
A digitális fizetési rendszerek már megkerülhetetlenek
A hatékony fizetés nagymértékben hozzájárul a vásárlói élményhez. Nem fog senki csak azért betérni egy étterembe, mert ott “milyen jól lehet fizetni”, de az biztos, ha valami fennakadás van a fizetés során, az nagymértékben ronthat az üzlet megítélésén és könnyen el lehet veszíteni az adott ügyfelet. Ma már egyre több helyen tapasztalható az, hogy a vendégek 90 százaléka a digitális fizetést részesíti előnyben.
A borravalóra ez még egy bizonyos mértékig negatívan hat, mert a köztudatban még mindig az él, hogy azt készpénzben kell adni.
A digitalizáció nem egy bonyolult folyamat
Ma már egyre inkább igaz az a mondás erre a szektorra, hogy aki kimarad, az lemarad. Sokan még mindig félnek a digitális megoldások használatától, továbbra is a készpénz felé terelik a vásárlóikat. Pedig a gyakorlatban rengeteg előnye van a gyorsaság, hatékonyság mellett a bankkártyás fizetésnek. Az üzleti teljesítményt is sokkal jobban lehet monitorozni, ami nem elhanyagolható a vállalkozás fejlesztésének szempontjából.