Erre a kérdésre nyilvánvalóan mindenki azt felelné, hogy lehetőleg semennyi sem, és valóban, a kiegyensúlyozott élet, a nyugalom és a lelki béke minden életmóddal kapcsolatos cikkben kiemelt szerephez jut. Hiszen csak akkor lehet a testünk is egészséges, ha a lelkünk is az. Ez azonban közel sem jelenti azt, hogy ne olvashatnánk drámákról, tragédiákról.
De mégis miért szeretjük ilyen jellegű olvasmányokkal elfoglalni magunkat? Egyáltalán szeretjük-e? Megéri-e? Ennek eredtünk utána mai írásunkban.
Miért érdemes drámát olvasni?
Amikor a dráma vagy a tragédia szó felmerül, akkor mindenkinek a nagy klasszikusok ugranak be. Azonban érdemes tudni azt, hogy az Oxford Corner Könyvesbolt drámáinak részlegén nem csupán az ókori görögök ismert tragédiái sorakoznak, hanem szép számmal megtalálhatóak ott kortárs művek is.
Természetesen a klasszikusok már bizonyítottak, túléltek évszázadokat, és mindig örökérvényű maradt a mondanivalójuk, ám a kortársak nagy előnye, hogy igazán mai nyelvezettel vezetnek be minket az emberi lélek rejtelmeibe, mutatnak be sorsokat, tárnak elénk sorsfordító tragédiákat.
Ezekből pedig jócskán tanulhatunk, hiszen akarva-akaratlanul is fejlesztik az empátiánkat, segítenek abban, hogy jobban megértsük az emberi lélek működését, az ember motivációit, ezért aztán mindenképpen azt tanácsoljuk, hogy időről időre kapjunk le egy drámát is a fentebb említett könyvesbolt virtuális polcáról.
Drámát angolul?
Miért ne? Egy fokkal talán könnyebb is, hiszen eltérően a regényektől, javarészt párbeszédekből, rövidre fogott mondanivalóval örvendeztetik meg az olvasókat a drámák, a tragédiák.
Talán épp ez a tömörsége olyan vonzó a nyelvtanulók számára is, hiszen egy 70 oldalas dráma vélhetően nem annyira érezhető eltántorítónak, mint egy 350 oldalas regény.
Természetesen a bonyolultabb etikai kérdések megvitatása magasabb szintű nyelvtudást igényel, ám magabiztos középfokú nyelvtudással már bátran neki lehet vágni ennek a különleges élményt ígérő kalandnak! Sőt, ha esetleg úgy döntünk, hogy 2-3 alkalommal újra is olvassuk a számunkra szimpatikus művet, akkor még a nyelvtudásunkat is kitűnően meg tudjuk majd csiszolni, fel tudjuk frissíteni!
Amikor az olvasás már túlmutat a szimpla szórakozáson…
Akkor jön az, hogy komoly drámákat olvasunk. Persze jólesik néha egy-egy lightosabb limonádé is, ám ha megérezzük ezeknek a komoly, mélyen szántó műveknek az ízét, újra meg újra keresni fogjuk.
Szerencsére az Oxford Corner Könyvesbolt a folyamatosan bővülő kínálatával gondoskodik arról, hogy ne fogyjunk ki az olvasnivalókból, sőt, szinte végeláthatatlanul hosszú TBR listát képesek okozni a webshopjukban töltött percek.
Szerezzünk be minél több komoly művet, mert az igazán mélyen szántó gondolatokra, a belsőnk megismerésére, a hitelességre, az őszinteségre tán még soha nem volt ekkora szükség, mint ebben a rohanó, őrült világban!